Yusolein múltkor hagyott itt nálam egy trackbacket az egyik bejegyzésére minek a címe "Rajzolt Drámaporontyok". Nagyjából egy hét telt el az óta, nem túl friss a dolog, de bennem csak mostanra ért meg a válasz. Olvasgattam a kommentek, én is kommenteztem, elolvastam az AnimeBlog trackbackjét, körülnéztem Piréz-en. Ezt a blogot nem ilyen céllal hoztam létre, sose volt szándékomban ilyen írásokat írni, a myAnime azzal a céllal jött létre, hogy bemutassam az általam megnézett animeket, amik nekem tetszettek, vagy szórakoztattak, mert én szeretek arról írni ami nekem tetszik, amit jónak gondolok és ezt szeretném megosztani másokkal. De úgy látszik ez manapság nem divat...

Az anime mint műfaj vizsgálatánál azt már az elején érdemes leszögezni, hogy a hozzáállás csak kétdimenziós lehet. Ezt a műfajt az ember vagy szereti vagy utálja, semlegesség nem igazán van. De ha megnézzük, ma Magyarországon ezt rengeteg helyen észrevehetjük. Az ember vagy szereti a rockot vagy nem, vagy szereti a technót vagy nem, az ember vagy jobboldali, vagy baloldali. Nos persze mindig vannak szűk metszetek, akik meghallgatják a rockot is és a technót is vagy azt mondják, ők nem politizálnak, de valljuk be ezek száma alig éri el az 1-2%-ot.

Ugye az elején említettem, hogy azokról az animékről szeretek írni, amik nekem tetszettek. Sose voltam kritikus ezekkel szemben, nem szoktam róluk különösebben rosszat írni, de azért szerintem az látszik az írásaimon, hogy volt, ami jobban és volt, ami kevésbé tetszett. De a mai blog világban ez nem divat. Ma az a divat, ha a kiszemelt témáról tudunk negatívan írni, és ha alkalmazkodunk mások ízléséhez.

A Rajzolt Drámaporontyokat egy jobbfajta írásnak vélem bár erősen negatív, de hát ma ez kell. Jól összerakott írás, két oldalról is megvizsgálja a dolgokat, bár több olyan animét is rossznak titulál, amik szerintem azért nem voltak annyira rosszak. A cikkben van sok igazság, de azt is látni kell, hogy néhol csak az igazság egyik felét mutatja be. Az anime divat lett (sajnos). És igen, valóban a 10-16 éves korosztályból szedi áldozatait. Ezek a divat animések csak az általam tömeg-animéknek nevezett alkotásokat nézik meg. Ide veszem a Narutót, a Bleach-t és társaikat. Ezeket a rajongókat az AnimeBlogon mainstream-fanoknak nevezik, ami nagyon találó elnevezés, sodródnak a főárral. De mellettük ott vannak az igazi rajongók is akik már a divattá válás előtt ismerték az animéket és szerették őket, vagy kinőtték ezt a „mainstream”-et és már sokkal szélesebb körben néznek animéket. Az anime és az emo között is van átfedés, de ez szerencsére minimális. Az, hogy az anime antiszociálissá tehet az igaz, japánban ez tényleg elég jelentős, őket otakuknak (japán szó, jelentése rajongás, manapság az animék és mangák világába bújó, antiszociális embereket hívják így) nevezzük. Magyarországon ez nem jellemző, sőt egész szociális háló alakult ki, blogokkal, fórumokkal, találkozókkal stb.

Yusolein szerint a myAnimén csak "silány kedvcsinálók" vannak, majd a miértjére azt mondta, hogy "többnyire az általam gyengének vélt darabokról is jókat írtál". Umm... És? Szerintem semmisem tetszhet mindenkinek ugyanúgy. Ahogy a filmek, könyvek, színdarabok között is más-más célcsoportnak szólót találunk, úgy igaz ez az animékre is.

Igazából a cikk olvasása után könyvjelzőztem a Piréz blogot, mert Yusolein írásai tényleg jól összerakottak, de ahogy elolvastam több bejegyzését is, egy számomra nem szimpatikus blogolási stratégiát vettem észre. Általában az írásai úgymond mindig az "árral szemben" stílust követik, vesz egy olyan témát, ami újabban elég nagy figyelmet kap, és arról egy olyan cikket ír, ami ellene van az általános vélekedésnek, és ha lehet minél több embert célozzon meg. Persze erre lehet azt mondani, hogy ez a blog célja.

Összességében én az a naiv blogger vagyok, aki úgy gondolja, hogy blogon nem csak kritikát lehet írni, hogy nem csak olyan témákat lehet választani, amit nem szeretek és azt megírni, és úgy gondolom, hogy lehet úgy blogolni, hogy minél kevesebb ember érzéseit bántsam meg. Persze megértem, ez ugye azzal jár, hogy kisebb lesz a látogatottságom, de érdekel ez? Írhatnék én Naruto meg Bleach kritikákat és néhány heten belül belefulladnék a rajongók postjaiba, de mint az elején mondtam, ez nekem sosem volt célom.

Epizódok: 26
Műfaj: Vígjáték, Szerelem, Ecchi, Iskolai élet, Sci-fi
Kiadás éve: 2008

Tegnap végre végignéztem a To Love Ru-t. Igen különösre sikeredett egy alkotás. Időnként már-már gyerekes, máshol pedig már majdhogynem hentai. Nem sorolható egy súlycsoportba mondjuk a DearS-el ahhoz hiányzik belőle még az a kevés drámaiság is ami ott azért megvolt, de ennek ellenére szerintem nem volt rossz, jól szórakoztam rajta. A vége fele megszaporodott töltelék részek száma (összesen 2 van, ráadásul néhány rész távolságban) kicsit vontatottá tette, úgyhogy a végén lévő néhány rész, ami a végkifejlethez vezetett, igazán felüdítő volt.

Történetünk Yüki Rito egyre bonyolultabbá váló szerelmi életét mutatja be. Főhősünk ugyanis teljesen bele van habarodva az osztálytársnőjébe, Haruna Sairenjibe. Ez eddig még sima ügy, de amint Rito megpróbálja ezt neki bevallani, rögtön történik valami katasztrófa. Vagy a fejére esik egy virágcserép, vagy elcsapja egy autó, vagy átvágtat rajta egy az állatkertből elszabadult elefánt csorda. Ezek után már semmin nem lepődnétek meg? Pedig történhet még ennél is bizarrabb: Rito megint arra készül, hogy elmondja Harunanak, miképp is érez iránta. Sikerül is megszólítania, ám ekkor hatalmas robajjal egy idegen űrhajó csapódik abba pontba ahol pár pillanattal korábban még Rito állt. Teljesen magábaroskadva baktat haza, majd egy fürdővel kíván frissíteni magán, ám hirtelen pezsegni kezd körülötte a víz, majd egy pillanatra rá, egy teljesen meztelen lány jelenik meg előtte. A lányról kiderül, hogy ő Lala, egy távoli, Deviluke nevű bolygó hercegnője, és övé volt az űrhajó is, ami lezuhant. Épp menekül a kérők serege elől, ezért kitalálja, hogy hozzámegy Ritohoz, és ezáltal a földön maradhat. Ám ezt a kérők nem nézik jó szemmel, így megindul a csata Laláért. Rito egyre kevésbé érti mi is folyik körülötte, és már az érzéseiben sem biztos... A dolgot csak tovább bonyolítja Lala apjának váratlan felbukkanása, és a feltétel amit Ritonak szab: Vagy ő lesz az univerzum legjobb férfija, vagy elpusztítja őt is és a földet is.

Egy viszonylag friss, 2008-as anime révén a grafikára nem lehet panasz, bár mint mondtam, néhol kicsit gyerekes. A zenéket nagyon jól eltalálták, az opening és az akció zene kifejezetten tetszett. Negatívumként említeném a vége felé ellaposodó történetet és azt, hogy ennek az animenek sincs lezárása. Remélem a mangában azért megvan a végkifejlet. Nem alkotott sem különösebben nagyot, sem igazán érdekfeszítőt, de egy egész könnyed alkotás. Jó humorral és rengeteg fan service-al. Aki szereti az ecchit és könnyed időtöltésre vágyik, annak ajánlom a To Love Ru-t!

Opening     Endingek     Trailer 

Epizódok: 51 (epizódlista)
Műfaj: Kaland, Dráma, Mágia, Fantasy, Shounen
Kiadás éve: 2004

A Fullmetal Alchemist, eredeti címén Hagane no Renkinjutsushi (鋼の錬金術師), egy olyan alternatív világban játszódik, ahol nem a manapság alkalmazott tudományok, hanem az alkímia fejlődött magas szintre. Az alkímia a megismerés, az alkotóelemekre bontás és az újra összeillesztés más formában tudománya. Igen nagy rajongótáborral rendelkezik, kiemelkedő anime.Szeretem, igazán elismerésre méltó alkotás.

Főhőseink, Alphonse és Edward Elric története azzal a tragédiával indul, hogy elveszítik édesanyjukat. Az elkeseredés vad ötlet szül fejükbe: "Hozzuk vissza anyut!" Ezért az egyetlen általuk is elérhető eszközhöz nyúlnak: Az alkímiához. Ám az ilyen célú kísérleteket humán transzmutációnak hívják, és szigorúan tiltott minden formája. Tudják, hogy előttük még senkinek sem sikerült célt érnie ezen a téren, de vágyaiktól fűtve belevágnak. Forrófejűségükért nagy árat kell fizetniük. Az alkímiai reakció elragadja Alphonse egész testét és Edward egyik lábát. Hogy öccse lelkét megmentse, Edward fél karját áldozza, ezzel testvére lelkét egy páncélhoz kötve. Épphogy csak túlélik, de Alphonse egy üres páncélban kénytelen élni, Edwardnak pedig automail (robotikus) karra és lábra van szüksége. Mindketten hibásnak érzik magukat a történtekért, ezért elhatározzák, hogy helyrehozzák a hibájukat. Ez viszont csak egyetlen módon lehetséges: Ha megszerzik a legendás ékkövet, a Bölcsek Kövét. Felégetik otthonuk és útnak indulnak. Először is be kell lépniük állami alkimistának, hogy a kő után nyomozhassanak. De ez nem is olyan egyszerű...

A hangulata fergeteges, az akciók pörgősek, a drámai részek szívbe markolóak és a tragédia súlya pedig mindig ott motoszkál még a sziporkázó humor mellett is. A megrajzolás kifejezetten szép, a zenék meg illenek hozzá, bár nem hagytak különösebb nyomot bennem, de ez lehet azért is, mert a jóhoz könnyű hozzászokni :D. Aki szereti az akciódúsabb ám mégis drámai alkotásokat az mindenképp nézze meg, meg az is aki nem, mert kihagyhatatlan!

Openingek     Endingek     Trailer